A bárányok hallgatnak

Illetve a nyuszik, a ma születettek, s minden olyan ember, aki még nem merte kinyitni a száját és közölni véleményét a nagyérdeművel. Azt látom, hogy félünk, mindig csak rettegünk, inkább elmormolunk egy káromkodást az orrunk alatt, de a véleményünket kimondani, na azt már nem. Jól van, értem én, nem lehet az ember minden esetben (túl)őszinte, meg túlságosan nyílt sem, más kérdés az érzelmi intelligencia szintje, mennyire tudjuk ezt okosan és burkoltan átadni, ha már igencsak kikívánkozik belőlünk a szó. Soha senki sem halt még abba bele, hogy kimondta a véleményét, hogy értelmes alátámasztással útbaigazította a másikat, mert hé Józsi, lehet, hogy ezt én így gondolom, te meg úgy, attól még bólogatni nem fogok, ez van. Senki ne értsen félre, nem azzal van a baj, ha néha csendben maradva egyetértünk, ugyebár nem kell mindenáron ellentmondani, mindössze akkor van hiba a rendszerben, ha a saját véleményünket, a MI gondolatainkat nem merjük közölni, mert jaj, mit is fognak mondani…és? Ebből mégis mi baj lehetne? Ott kezdődik a gond, ha nyuszi módon visszavonulunk, bólogatunk, közben már azt sem tudjuk, mivel is értettünk egyet, csak haladunk a sor után, mint a nyájat terelő kutya, aztán nehogy a végén, valaki egész véletlenül elugassa magát, nem vetne jó fényt az illetőre. Én előre szóltam.