Férfiak, akik soha nem nőnek fel

Ismét a klasszikus mondattal kell kezdenem, mielőtt bárki is megsértődne, holnaptól rám sem nézne, szóval uraim, akinek nem inge…
Az ember, fejlődése során tapasztalatokkal és történésekkel gazdagon halad az életútján, és az évek múlásával bizony önálló léptekkel botorkál előbb vagy utóbb a saját léte ösvényén. Sajnos, akadnak olyan férfiemberek, akik az önállóvá válás folyamatában valahol teljesen elvesznek, valaki visszarángatja őket, (netán anyuka, hogy hé, neked még a tökfőzeléket így negyven évesen is meg kell ám enned), az erősebbik nem képviselője így teljesen értetlenül ott ragad egy adott szinten, semmit sem tehet, ez van, ezt kell szeretni.  Ezen úriemberek általában még a szülők védelmező karjai közt szemlélik a világot, ha netán ki is merészkednek dolgozni, boldogan térnek vissza  a mamahotel megnyugtató objektumába, hiszen tiszta ruha, meleg étel várja őket nap mint nap, ez ám a gondtalan létezés, az év 365 napján. Ők  nagyon is királyul érzik magukat ebben az helyzetben, többségük nem is szeretne ezen változtatni, hisz a kényelem és a luxus sokkal erősebb attól, mintsem hogy eljussanak az önmegvalósítás szörnyű és kényelmetlen világába, nehogy már egyedül kelljen a problémákkal szembesülni és megoldani. Ez a galaxis amúgy is tele van számos veszedelemmel, őrült nőkkel, akik csak kihasználják az ember fiát, á, ennyi áldozatot nem ér az egész.
Ez lenne az A típus. A B típusról se feledkezzünk meg, aki, ha el is engedi a mama szoknyáját, keres magának egy másikat, azaz a kedves barátnő, majd feleség tölti be az újdonsült anyuka szerepét, aki majd hites urát kiszolgálja egy életen át. Sajnos, az sem lehet ezen hölgyeknek meglepő, ha párjuk majd az anyus tanácsaiért rohan a szülői házba, mert a mamucinak igenis mindig mindenben igaza van, s még ha bólogatunk is hozzá, rántott húst is tesz az asztalra, csomagol egy hétre, nekünk meg nincs is más dolgunk, mint hátradőlni, majd sírva fakadni, hogy kihez is mentünk feleségül.
Hogyan tudjuk ezen férfiakat felismerni, elkerülni, az útjukat kiadni? Először is, ha nem vagyunk vakok, s még a tizenötödik randi alkalmával is tisztán látunk, nem fedett el bennünket a rózsaszín köd, akkor bizony egyértelmű lesz, páciensünk igencsak mamafüggő, ha az asszony minden szavára bólogat, ha az anyuka mossa még mindig az alsóneműt x évesen, ha a férfiú nem képes önálló döntéseket hozni, véleményt alkotni, létezni. Ezen férfiak általában mindentől félnek, az újdonság számukra idegen terep, melyhez jó adag bátorság kell, ha egyáltalán a tapasztalás ezen ösvényére tévednének. Tudom, szarkazmus szagú az írás, no meg van benne némi túlzás is, illetve most jön az, hogy hé, de hát annyi ilyen nő is van a világon, hogy csak na. Igen, tényleg van.
Ezen férfiak igencsak titkolják szenvedélybetegségüket, hisz ők a Janik, aztán ha az élet nagy dolgairól kell dönteni, akkor az emberünk eltűnik egy néma mosollyal a sarokba, majd csendben megvárja a végkifejletet, ő bizony addig nem mozdul. Szuper. Van egy rossz hírem. Ezen férfiak nem változnak, nem, Te sem tudod őt megváltoztatni, hagyd a fenébe. A jó hír az, hogy elkerülheted az illetőt, ugyan mit tenne hozzá a Te lelked fejlődéséhez egy ilyen kapcsolat, ha még Brad Pitt mosollyal is rohan feléd, gyenge vigasz lehet folytonos másodiknak lenni, egy határozatlan ember árnyékában élni. Persze, a döntés mindenki kezében adott, nem akarok én beleszólni, mindössze figyelmeztetni, rámutatni, én előre szóltam! Ők a fejlődésük ezen szintjén ragadtak, nincs gond, hagyd, éljen ő csak a saját,elszigetelt kis világában, Te pedig, indulj el a magad útján, tele lehetőséggel, szépséggel és boldogsággal, mert az élet szép, s még annyi csoda vár rád!